12.Fejezet

Holly Szemszöge:

A számon egy hang sem jött ki, csak álltam a nappaliban Louis-val szemben. Justint már lefektettem a saját szobájába. Louis arcán teljesen kivehető volt, hogy ideges. Nem is tudom mit gondol most rolam. Hogy egy ribanc vagyok, aki minden fiú befogad a házába? Nem. Louis nem ilyen. Remélem. -Még mindig nem kaptam választ. Ki a franc ez a gyerek?-hangján teljesen érezhető volt, hogy ideges. De fogalmam sem volt miért. Én házamban van ez az én életem.

 -Mikor a repülőn voltam mellé ültem le. Elkezdtünk beszélgetni, majd felajánlotta, hogy ide költözzek hozzá. Azóta a legjobb fiú barátom. Ő sem akar többet és én sem. Így van rendjén.-mondtam. Az arcán megkönnyebbültség ült ki. 

Mellkasa leereszkedett, azaz egy tömeg levegőt fújt ki. Mikor az órára néztem, akkor láttam, hogy 11 múlt. Holnap hajnalban kell kelnem, mivel dolgozni megyek. Nem akartam elmenni, hisz csak most jött meg Louis, akire mindig is vártam, de a munkám megtartása jelen pillanatban a legfontosabb. 

-Nekem most mennem kell aludni. A folyosó végén van egy üres szoba. Az ágynemű tartóban van takaró, párna és lepedő. A szoba mellett van egy fürdő, ha meg éhes vagy maradt az ebédre készített spagettiből. Holnap nem tudom mikor érek haza, mert dolgozok. Sietek, addig érezd otthon magad.-mosolyogtam rá, mire ő kitárta a karjait. Gyorsan bújtam közéjük, még áll az ajánlat. Az ölelése megnyugvást nyújt. Szívverése ellazít. Illata megbabonáz. Minden ilyen pillanatnál azt érzem, bárcsak ne lenne vége. Bárcsak örökké tartana. 

Éreztem, ahogy beszívja a hajam illatát majd egy puszit nyom oda. Miután abbahagytuk az ölelkezést egy gyors köszönéssel bebújtunk a szobánkba. Nem is tudom mikor feküdtem utoljára mosolyogva a paplan alá. Illatát még mindig éreztem. Érintése helyén mostanáig bizsergett a bőröm. Olyan mintha nem léteznék nélküle. Boldoggá tett a tudat, hogy itt van velem, nem más lánnyal. Ezekkel a gondolatokkal merültem el az álomvilágomban.

***

Reggel az ébresztő óra jelezte, hogy ideje felkelni. Szívesen aludtam volna vissza és folytattam volna a szunyálást, de a pénz kellett. Nyűgösen keltem ki az ágyból és nyújtóztam egy nagyot. Az óra hajnali 6:30-at mutatott. Igen ilyen korán szoktam kelni, mert kiszámíthatatlan mikor végzek. A tegnapi későn lefekvés nagyon meglátszott rajtam. 

Olyan fáradt voltam akárhol képes lettem volna elaludni. Az arcom fal fehér volt, szemeim alatt fekete karikák voltak. Tudtam, hogy mindenki alszik mégis mindenre tojva rontottam ki az ajtón, és vertem le a képkeretet.
Még kicsoszogtam a konyhába próbáltam a hajamat megigazítani, de nem jártam túl nagy sikerrel. Mikor kiértem a villany égett Justin meg kint kávézott a helyiségben, miközben fogta a fejét. Igen, hát tegnap este nagyon szomjas volt, és nem is vonta meg a szervezetétől az alkoholt.

 Halkan köszöntem neki, mire ő is elmorgott valamit az orra alatt és tovább itta a kávéját. Én is öntöttem magamnak egy bögre gőzölgő barna folyadékot. 

Mivel Justin társaságát nem lehetett élvezni a kávémmal együtt visszamentem a szobámba, ahol elfogadható külsőt varázsoltam magamnak. Hajamat kivasaltam felvettem egy farmert, egy fehér pólót rá egy kötött kardigánt.

 Az öltözékem pedig egy fekete telitalpú cipővel dobtam fel. Az arcomat kisminkeltem de csak a minimálisan, mert soha nem szerettem ha egy lány arca 90%-a smink. Miközben készülődtem megittam a kávémat. Soha nem szoktam reggelizni. Sokan mondják azt, hogy ez a nap legfontosabb étkezése, de én soha nem tudtam egy falatot se letuszkolni a torkomon. 

Nem érzem jól magam, ha hajnalban már tele van tömve a hasam. Maradok a jól megszokott kávénál, ami mindig eléri a kívánt hatást. Az óra máris 07:06-ot jelzett, ami azt jelentette késésben vagyok. Általában 6:00-kor kelek, de most azt gondoltam elég lesz. Hát hogyne. Gyorsan fogtam a telefonom és a táskám, és kirohantam a szobámból. A nappaliban ott ült Louis és Justin, akik éppen a focit nézték. A kocsi kulcsom kerestem, de sehol nem találtam.

 -Nem tudjátok hol az istenbe van a kulcsom?-kutattam fel mindent, borítottam, de semmi. Mintha elnyelte volna a föld. Louis bambán nézett rám gondolom, mert még soha nem látott kiöltözve, sminkben. Justintól csak egy vállrántást kaptam. Ennyit a nagy segítségről.
Fújtattam egyet majd rohantam ki az utcára. Nos hát Nem York-ban vagyunk és reggel van. Mindenhol telefonáló, rohanó emberek vannak és semmire sem figyelve mennek a maguk útján. Komolyan, ha tíz ember nem jött nekem egy sem. Nem a legkedvesebb emberek mit se mondjak. Mikor én is átvettem a stílusukat rohanva mentem át az utcákon. Mikor megláttam a kávézót, ahol dolgozom már akkor sokan voltak az ajtó előtt. 

Igen eléggé híres kávézóban dolgozom, ahol soha sincs megállás, de ez a fizetésemen is meglátszik. Mikor az ajtóhoz értem gyorsan kinyitottam, mivel pont ma, mikor kések akkor vagyok én a felelős a kinyitásért.

Örültem volna ha Emily is iparkodik, mert hatalmas a forgalom. Egyszerre három kávét csinálok így is türelmetlen emberek tömege jön be az ajtón. Már a sirás szélén álltam, mikor Emily esett be. A legnagyobb forgalom reggel van, ilyenkor is a siető emberek jönnek be, akiknek otthon nem volt idejük vagy kedvük kávét csinálni. Vele sokkal gyorsabban haladtam és nem kellett hatezer helyre figyelnem.

A reggelt sikeresen átvészeltük. Nehéz volt, hisz ilyenkor őrültek háza van nálunk. Most van délután egy, mégis leszakadnak a lábaim. Szerencsémre ilyenkor már folynak a megbeszélések és mindenki munkában van, így lazsálhatunk egy kicsit. 

-És mi volt mikor elmentem?-kérdezte meg Emily. 

-Semmi érdekes. Beszélgettünk azután hazajött Justin, aki mit se mondjak eléggé részeg volt.-nevettem fel az emléken.

 -De azért jól van? Csajozott?-zúdította rám a kérdéseit barátnőm.

 -Em, miért érzem úgy, hogy te vonzódsz Justin-hoz?- villantottam felé egy féloldalas mosolyt. 

-Mert teljesen megőrültél. Nem érzek iránta mást csak barátságot.-jelentette ki, talán túl hirtelen.

 -Ezt te sem veszed be könyörgöm! Látszik rajtad. Ahogy beszélsz róla.-mosolyodtam el. Tudom milyen érzés.

Hiszen jelen pillanatban is ez a helyzet. 

-Nos, hát lehet kicsit többet érzek, de ez baromság. Ő nem szeret engem én meg nem csinálok magamból hülyét.-hajtotta le a fejét. 

-Hé Em! Gyönyörű vagy! És ő is érdeklődik irántad, ebben biztos vagyok!-mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is elmosolyodott. Már éppen folytatni akartam a beszélgetést, mikor megcsörrent a telefonom. Elnézést kérve mentem arrébb. Ismeretlen szám keresett. Nem tudhatta ki, mert engem soha nem hívnak. 

-Igen?-szóltam bele a telefonba. 

-Miss.James?-kérdezte egy férfi hang. 

-Ömm i-igen én vagyok az.

 -Sajnálattal közlöm, hogy az édesanyja egy autóbalesetben elhunyt. Egy másik jármű frontálisan bele ütközött. Részvétem.-mikor meghallottam, hogy nincs többé anya nem tudtam koncentrálni. Belül ürességet éreztem. Azt akartam, hogy még egyszer utoljára lássam és elköszönjek tőle. 

Megtenném, azt, amit mikor eljöttem. Nem köszöntem el tőle mindössze egy levelet hagytam neki. Semmi mást. Haza kell mennem. Azonnal! Beszaladtam az öltözőbe felkaptam a táskám és rohantam haza. Könnyeim egyre gyorsabban hullottak. 

Minél több idő telt el annál jobban kezdtem felfogni, hogy nincs többé.

 A 20 perces utat 5 perc alatt tettem meg. Könnyek a szememben egyre csak sokszorozódtak. Mikor beértem az ajtón mindent hátra hagyva zokogva rontottam át a nappalin. Louis és Justin megdöbbenve vették észre mennyire rosszul vagyok. Futtában belenéztem a tükörbe. 

Bár ne tettem volna. Szemfestékem teljesen el volt mosódva.Gyorsan elővettem a bőröndöm és találomra dobáltam be a cuccokat. Már a vége felé jártam mikor berontott Louis.

 -Holly! Mi a baj?-fogta meg a kezem de csak egyre jobban sírtam. Már éppen a földre akartam rogyni, mikor szorosan magához vonzott.

 -Nem hiszem el. Louis olyan hülye vagyok.-zokogtam bele a mellkasába. Valamikor képes megnyugtatni, de azt az űrt soha nem tölti be senki. Meghalt az az ember aki engem világra hozott. Olyan sok mindent köszönhettem neki. És a legjobb dolog, amit adott nekem az életem.

Megtanított talpon maradni egyedül a nagy világban. Mikor annyit hisztiztem, hogy alig bírt velem, még akkor sem hagyott el. Mikor apu úgy döntött kisétál az éltünkből, akkor is mellettem maradt.

Számtalan oka lett volna, amiért otthagyhatott volna, mégis mellettem volt, jóban-rosszban. Különleges volt a kapcsolatunk. Neki elmondhattam mindent. Legjobb barátnőm helyett volt legjobb barátnőm. Mikor apa elhagyott nagyon magam alatt voltam.

 Nem láttam értelmét az életnek. Azt gondoltam haszontalan vagyok, aki senkinek sem kell. Erre anyu mindig rácáfolt. Örömmel mentünk el otthonról ketten kirándulni. Soha nem voltunk gazdagok, mégis mindig megadta, amit szerettem volna. 

Addig nem nyugodott még engem mosolyogni nem látott. Én mégsem tudtam olya sokszor felvidítani. Még ha titkolta is látszott rajta nagyon megviselte apa távozása. Nagyon szerette azt a férfit. Minden nap reméltem, hogy apa az ajtón besétál és azt mondja, csak egy hosszú megbeszélés volt. Mikor én már túltettem magam, anya már csak magát vígasztalta. 

Ha akarta volna se tudta volna tagadni. Az ágy másik felén, ahol régen apu helye volt oda soha nem feküdt. Nem is értem miért hagyhatta el őt. Olyan jó feleség volt. Este mindenkit tisztaság és meleg vacsora várt. Minden szeretetet megkapott apa is anyától.

 De már nem is szeretném, hogy visszajöjjön. Nekem van a legjobb anyukám. Azaz volt. Olyan rossz róla múlt időbe beszélni. Mintha soha nem létezett volna. Nem tudom mennyi idő mire megemésztem, de nekem ő volt a mindenem. Vele tudtam megbeszélni a dolgaim. Ő biztatott, hogy jelentkezzek az állásra, ahol most dolgozom.

Vajon büszke volt rám mikor meghalt? 

Gondolkodásomból Louis hangja zökkentett ki. 

-Holly kérlek mond el mi a baj?-tolt el magától, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek.

-Anya..m-meghalt.-mondtam egy hatalmas gombóccal a torkomban. Louis arca lefagyott. Nem tudott mit mondani csak meredt maga elé. Én már nem sírtam. Furcsa, de megnyugtatott, hogy tudtam velem van.

-Nem...nem..az nem lehet.-lehelte teljesen ledöbbenve.-De azt hogyan?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-Mikor dolgoztam felhívtak egy ismeretlen számról. Ott mondták, hogy egy kocsi beleütközött. Magyarán nem az ő hibája volt. Más felelőtlen volt és ezért az én anyukás fizetett.-mondtam teljesen összetörten.

-Meg sem köszöntem neki.- mondta Louis majd leült az ágyamra.

-Mégis mit?-nem értettem mit akart megköszönni neki.

.Nem akarat elmondani, de mikor idejöttem azelőtt anyukáddal beszéltem. Ő mondta meg, hogy hol is vagy. Úgy éreztem muszáj eljönnöm hozzád. Mindig is el akartam mondani mennyire szeretlek. És miután láttam a levet azt gondoltam itt a lehetőség, de nem tudtam hol vagy. Egy vagyont fizettem  nyomozóknak, de egyik sem talált meg téged. Elveszett bennem a remény, de akkor elmentem anyukádhoz, akit hosszú kérlelés után sikerült rávennem é elmondta hol is vagy. De látom már az a levél csak egy írásos maradvány, amit akkor éreztél.-fújta ki az eddig bent tartott levegőt.

Szeret. Azt mondta szeret.

Leültem mellé majd megfogtam a combját, mire rám emelte a tekintetét. Arcunkat alig pár centi választotta el.

-Én még mindig eszméletlenül szeretlek. Téged akartalak védeni. Szerettem volna, ha egy olyan lány lesz melletted, akinek az élete maga a paradicsom. Akinek semmi baja nincs. Nem kell kórházba járkálni vagy minden nap vigasztalni.-mondtam lehajtott fejjel.

Louis az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.

-Nekem nem kell olyan lány, akinek tökéletes az élete. Nekem te kellesz. Ezt is túl fogjuk vészelni. Mindenben segítek.-mosolygott rám biztatóan.

Már meg akartam köszönni mikor az ajkaimon éreztem az ő ajkait.

Mintha megszűnt volna létezni az idő és körülöttünk minden.

Soha nem akarlak elengedni Louis Tomlinson!