12.Fejezet

Holly Szemszöge:

A számon egy hang sem jött ki, csak álltam a nappaliban Louis-val szemben. Justint már lefektettem a saját szobájába. Louis arcán teljesen kivehető volt, hogy ideges. Nem is tudom mit gondol most rolam. Hogy egy ribanc vagyok, aki minden fiú befogad a házába? Nem. Louis nem ilyen. Remélem. -Még mindig nem kaptam választ. Ki a franc ez a gyerek?-hangján teljesen érezhető volt, hogy ideges. De fogalmam sem volt miért. Én házamban van ez az én életem.

 -Mikor a repülőn voltam mellé ültem le. Elkezdtünk beszélgetni, majd felajánlotta, hogy ide költözzek hozzá. Azóta a legjobb fiú barátom. Ő sem akar többet és én sem. Így van rendjén.-mondtam. Az arcán megkönnyebbültség ült ki. 

Mellkasa leereszkedett, azaz egy tömeg levegőt fújt ki. Mikor az órára néztem, akkor láttam, hogy 11 múlt. Holnap hajnalban kell kelnem, mivel dolgozni megyek. Nem akartam elmenni, hisz csak most jött meg Louis, akire mindig is vártam, de a munkám megtartása jelen pillanatban a legfontosabb. 

-Nekem most mennem kell aludni. A folyosó végén van egy üres szoba. Az ágynemű tartóban van takaró, párna és lepedő. A szoba mellett van egy fürdő, ha meg éhes vagy maradt az ebédre készített spagettiből. Holnap nem tudom mikor érek haza, mert dolgozok. Sietek, addig érezd otthon magad.-mosolyogtam rá, mire ő kitárta a karjait. Gyorsan bújtam közéjük, még áll az ajánlat. Az ölelése megnyugvást nyújt. Szívverése ellazít. Illata megbabonáz. Minden ilyen pillanatnál azt érzem, bárcsak ne lenne vége. Bárcsak örökké tartana. 

Éreztem, ahogy beszívja a hajam illatát majd egy puszit nyom oda. Miután abbahagytuk az ölelkezést egy gyors köszönéssel bebújtunk a szobánkba. Nem is tudom mikor feküdtem utoljára mosolyogva a paplan alá. Illatát még mindig éreztem. Érintése helyén mostanáig bizsergett a bőröm. Olyan mintha nem léteznék nélküle. Boldoggá tett a tudat, hogy itt van velem, nem más lánnyal. Ezekkel a gondolatokkal merültem el az álomvilágomban.

***

Reggel az ébresztő óra jelezte, hogy ideje felkelni. Szívesen aludtam volna vissza és folytattam volna a szunyálást, de a pénz kellett. Nyűgösen keltem ki az ágyból és nyújtóztam egy nagyot. Az óra hajnali 6:30-at mutatott. Igen ilyen korán szoktam kelni, mert kiszámíthatatlan mikor végzek. A tegnapi későn lefekvés nagyon meglátszott rajtam. 

Olyan fáradt voltam akárhol képes lettem volna elaludni. Az arcom fal fehér volt, szemeim alatt fekete karikák voltak. Tudtam, hogy mindenki alszik mégis mindenre tojva rontottam ki az ajtón, és vertem le a képkeretet.
Még kicsoszogtam a konyhába próbáltam a hajamat megigazítani, de nem jártam túl nagy sikerrel. Mikor kiértem a villany égett Justin meg kint kávézott a helyiségben, miközben fogta a fejét. Igen, hát tegnap este nagyon szomjas volt, és nem is vonta meg a szervezetétől az alkoholt.

 Halkan köszöntem neki, mire ő is elmorgott valamit az orra alatt és tovább itta a kávéját. Én is öntöttem magamnak egy bögre gőzölgő barna folyadékot. 

Mivel Justin társaságát nem lehetett élvezni a kávémmal együtt visszamentem a szobámba, ahol elfogadható külsőt varázsoltam magamnak. Hajamat kivasaltam felvettem egy farmert, egy fehér pólót rá egy kötött kardigánt.

 Az öltözékem pedig egy fekete telitalpú cipővel dobtam fel. Az arcomat kisminkeltem de csak a minimálisan, mert soha nem szerettem ha egy lány arca 90%-a smink. Miközben készülődtem megittam a kávémat. Soha nem szoktam reggelizni. Sokan mondják azt, hogy ez a nap legfontosabb étkezése, de én soha nem tudtam egy falatot se letuszkolni a torkomon. 

Nem érzem jól magam, ha hajnalban már tele van tömve a hasam. Maradok a jól megszokott kávénál, ami mindig eléri a kívánt hatást. Az óra máris 07:06-ot jelzett, ami azt jelentette késésben vagyok. Általában 6:00-kor kelek, de most azt gondoltam elég lesz. Hát hogyne. Gyorsan fogtam a telefonom és a táskám, és kirohantam a szobámból. A nappaliban ott ült Louis és Justin, akik éppen a focit nézték. A kocsi kulcsom kerestem, de sehol nem találtam.

 -Nem tudjátok hol az istenbe van a kulcsom?-kutattam fel mindent, borítottam, de semmi. Mintha elnyelte volna a föld. Louis bambán nézett rám gondolom, mert még soha nem látott kiöltözve, sminkben. Justintól csak egy vállrántást kaptam. Ennyit a nagy segítségről.
Fújtattam egyet majd rohantam ki az utcára. Nos hát Nem York-ban vagyunk és reggel van. Mindenhol telefonáló, rohanó emberek vannak és semmire sem figyelve mennek a maguk útján. Komolyan, ha tíz ember nem jött nekem egy sem. Nem a legkedvesebb emberek mit se mondjak. Mikor én is átvettem a stílusukat rohanva mentem át az utcákon. Mikor megláttam a kávézót, ahol dolgozom már akkor sokan voltak az ajtó előtt. 

Igen eléggé híres kávézóban dolgozom, ahol soha sincs megállás, de ez a fizetésemen is meglátszik. Mikor az ajtóhoz értem gyorsan kinyitottam, mivel pont ma, mikor kések akkor vagyok én a felelős a kinyitásért.

Örültem volna ha Emily is iparkodik, mert hatalmas a forgalom. Egyszerre három kávét csinálok így is türelmetlen emberek tömege jön be az ajtón. Már a sirás szélén álltam, mikor Emily esett be. A legnagyobb forgalom reggel van, ilyenkor is a siető emberek jönnek be, akiknek otthon nem volt idejük vagy kedvük kávét csinálni. Vele sokkal gyorsabban haladtam és nem kellett hatezer helyre figyelnem.

A reggelt sikeresen átvészeltük. Nehéz volt, hisz ilyenkor őrültek háza van nálunk. Most van délután egy, mégis leszakadnak a lábaim. Szerencsémre ilyenkor már folynak a megbeszélések és mindenki munkában van, így lazsálhatunk egy kicsit. 

-És mi volt mikor elmentem?-kérdezte meg Emily. 

-Semmi érdekes. Beszélgettünk azután hazajött Justin, aki mit se mondjak eléggé részeg volt.-nevettem fel az emléken.

 -De azért jól van? Csajozott?-zúdította rám a kérdéseit barátnőm.

 -Em, miért érzem úgy, hogy te vonzódsz Justin-hoz?- villantottam felé egy féloldalas mosolyt. 

-Mert teljesen megőrültél. Nem érzek iránta mást csak barátságot.-jelentette ki, talán túl hirtelen.

 -Ezt te sem veszed be könyörgöm! Látszik rajtad. Ahogy beszélsz róla.-mosolyodtam el. Tudom milyen érzés.

Hiszen jelen pillanatban is ez a helyzet. 

-Nos, hát lehet kicsit többet érzek, de ez baromság. Ő nem szeret engem én meg nem csinálok magamból hülyét.-hajtotta le a fejét. 

-Hé Em! Gyönyörű vagy! És ő is érdeklődik irántad, ebben biztos vagyok!-mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is elmosolyodott. Már éppen folytatni akartam a beszélgetést, mikor megcsörrent a telefonom. Elnézést kérve mentem arrébb. Ismeretlen szám keresett. Nem tudhatta ki, mert engem soha nem hívnak. 

-Igen?-szóltam bele a telefonba. 

-Miss.James?-kérdezte egy férfi hang. 

-Ömm i-igen én vagyok az.

 -Sajnálattal közlöm, hogy az édesanyja egy autóbalesetben elhunyt. Egy másik jármű frontálisan bele ütközött. Részvétem.-mikor meghallottam, hogy nincs többé anya nem tudtam koncentrálni. Belül ürességet éreztem. Azt akartam, hogy még egyszer utoljára lássam és elköszönjek tőle. 

Megtenném, azt, amit mikor eljöttem. Nem köszöntem el tőle mindössze egy levelet hagytam neki. Semmi mást. Haza kell mennem. Azonnal! Beszaladtam az öltözőbe felkaptam a táskám és rohantam haza. Könnyeim egyre gyorsabban hullottak. 

Minél több idő telt el annál jobban kezdtem felfogni, hogy nincs többé.

 A 20 perces utat 5 perc alatt tettem meg. Könnyek a szememben egyre csak sokszorozódtak. Mikor beértem az ajtón mindent hátra hagyva zokogva rontottam át a nappalin. Louis és Justin megdöbbenve vették észre mennyire rosszul vagyok. Futtában belenéztem a tükörbe. 

Bár ne tettem volna. Szemfestékem teljesen el volt mosódva.Gyorsan elővettem a bőröndöm és találomra dobáltam be a cuccokat. Már a vége felé jártam mikor berontott Louis.

 -Holly! Mi a baj?-fogta meg a kezem de csak egyre jobban sírtam. Már éppen a földre akartam rogyni, mikor szorosan magához vonzott.

 -Nem hiszem el. Louis olyan hülye vagyok.-zokogtam bele a mellkasába. Valamikor képes megnyugtatni, de azt az űrt soha nem tölti be senki. Meghalt az az ember aki engem világra hozott. Olyan sok mindent köszönhettem neki. És a legjobb dolog, amit adott nekem az életem.

Megtanított talpon maradni egyedül a nagy világban. Mikor annyit hisztiztem, hogy alig bírt velem, még akkor sem hagyott el. Mikor apu úgy döntött kisétál az éltünkből, akkor is mellettem maradt.

Számtalan oka lett volna, amiért otthagyhatott volna, mégis mellettem volt, jóban-rosszban. Különleges volt a kapcsolatunk. Neki elmondhattam mindent. Legjobb barátnőm helyett volt legjobb barátnőm. Mikor apa elhagyott nagyon magam alatt voltam.

 Nem láttam értelmét az életnek. Azt gondoltam haszontalan vagyok, aki senkinek sem kell. Erre anyu mindig rácáfolt. Örömmel mentünk el otthonról ketten kirándulni. Soha nem voltunk gazdagok, mégis mindig megadta, amit szerettem volna. 

Addig nem nyugodott még engem mosolyogni nem látott. Én mégsem tudtam olya sokszor felvidítani. Még ha titkolta is látszott rajta nagyon megviselte apa távozása. Nagyon szerette azt a férfit. Minden nap reméltem, hogy apa az ajtón besétál és azt mondja, csak egy hosszú megbeszélés volt. Mikor én már túltettem magam, anya már csak magát vígasztalta. 

Ha akarta volna se tudta volna tagadni. Az ágy másik felén, ahol régen apu helye volt oda soha nem feküdt. Nem is értem miért hagyhatta el őt. Olyan jó feleség volt. Este mindenkit tisztaság és meleg vacsora várt. Minden szeretetet megkapott apa is anyától.

 De már nem is szeretném, hogy visszajöjjön. Nekem van a legjobb anyukám. Azaz volt. Olyan rossz róla múlt időbe beszélni. Mintha soha nem létezett volna. Nem tudom mennyi idő mire megemésztem, de nekem ő volt a mindenem. Vele tudtam megbeszélni a dolgaim. Ő biztatott, hogy jelentkezzek az állásra, ahol most dolgozom.

Vajon büszke volt rám mikor meghalt? 

Gondolkodásomból Louis hangja zökkentett ki. 

-Holly kérlek mond el mi a baj?-tolt el magától, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek.

-Anya..m-meghalt.-mondtam egy hatalmas gombóccal a torkomban. Louis arca lefagyott. Nem tudott mit mondani csak meredt maga elé. Én már nem sírtam. Furcsa, de megnyugtatott, hogy tudtam velem van.

-Nem...nem..az nem lehet.-lehelte teljesen ledöbbenve.-De azt hogyan?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-Mikor dolgoztam felhívtak egy ismeretlen számról. Ott mondták, hogy egy kocsi beleütközött. Magyarán nem az ő hibája volt. Más felelőtlen volt és ezért az én anyukás fizetett.-mondtam teljesen összetörten.

-Meg sem köszöntem neki.- mondta Louis majd leült az ágyamra.

-Mégis mit?-nem értettem mit akart megköszönni neki.

.Nem akarat elmondani, de mikor idejöttem azelőtt anyukáddal beszéltem. Ő mondta meg, hogy hol is vagy. Úgy éreztem muszáj eljönnöm hozzád. Mindig is el akartam mondani mennyire szeretlek. És miután láttam a levet azt gondoltam itt a lehetőség, de nem tudtam hol vagy. Egy vagyont fizettem  nyomozóknak, de egyik sem talált meg téged. Elveszett bennem a remény, de akkor elmentem anyukádhoz, akit hosszú kérlelés után sikerült rávennem é elmondta hol is vagy. De látom már az a levél csak egy írásos maradvány, amit akkor éreztél.-fújta ki az eddig bent tartott levegőt.

Szeret. Azt mondta szeret.

Leültem mellé majd megfogtam a combját, mire rám emelte a tekintetét. Arcunkat alig pár centi választotta el.

-Én még mindig eszméletlenül szeretlek. Téged akartalak védeni. Szerettem volna, ha egy olyan lány lesz melletted, akinek az élete maga a paradicsom. Akinek semmi baja nincs. Nem kell kórházba járkálni vagy minden nap vigasztalni.-mondtam lehajtott fejjel.

Louis az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.

-Nekem nem kell olyan lány, akinek tökéletes az élete. Nekem te kellesz. Ezt is túl fogjuk vészelni. Mindenben segítek.-mosolygott rám biztatóan.

Már meg akartam köszönni mikor az ajkaimon éreztem az ő ajkait.

Mintha megszűnt volna létezni az idő és körülöttünk minden.

Soha nem akarlak elengedni Louis Tomlinson!

11.fejezet

Louis Szemszöge:

Már hetek óta semmi nyom Holly-rol. Annyit tudok, hogy az anyjával tartja a kapcsolatot, azonban ő nem ad ki információt bizonyára Holly kérésére.

Őrülten hiányzik. Valahogy van bennem egy fajta érzés, amitől nem tudok megnyugodni. Szeretném tudni, hol van kikkel van együtt. Nagyon hiányzik.

 A nyomozóknak hiába fizettem elég bundás összeget, akkor sem találták meg. Amit én nem fogadtam emberi módon, ezért a cigit gyakrabban kezdtem szívni. Ahogy a nikotin szétáramlik a testemben egy időre megnyugvást nyújt.
De egy idő után  ez is véges lesz, ezért az italhoz nyúltam. Eddig Holly segített túltenni magam a borzalmakon, de mivel nincs itt más megoldás nem létezik. Hihetetlen ez a lány, hogy még részegen is képes a gondolatomban élni.

A fejem lüktet, bizonyára az előző éjszakai vad buli eredménye. 

De ennek ellenére volán mögé ültem. Tudtam nem biztonságos, de megelégeltem, hogy semmit nem tudok Holly-ról.

Ezért a kórház felé tartottam, pontosabban Holly anyjához mentem. Tudtam, hogy nehéz eset lesz, de addig nem tágítok onnan, míg  nem ad ki annyi információt, hogy megtalálhassam. Nem tudom én hiányzok-e neki, de amit leírt a levélben magáért szólt. Mostanában azt olvasva alszok el és ha rossz a kedvem azt olvasom. Nagyon szeretném a magaménak tudni, mert hónapok óta szenvedek miatta és azt hiszem ennyi kijár nekem, nekünk.

Mikor az épület elé értem kicsit félve mentem be az ajtón, mert benne volt a pakliban, hogy semmit sem tudva megyek el.

Bent most különösen üresség tátongott. Folyosókon 1-2 ember üldögélt. 

Semmilyen hangok nem terjengtek, csak az ideges várakozók lábdobogásai. A pult felé néztem, ahol megakadt a szemem Holly anyján. Vígan nevetgélt a barátnőivel a munka hiánya miatt. Már annyiszor elküldött, mert nem most először teszek próbát. Tudtam, hogy Holly a mindene, ezért nem mond róla semmit, mert a lánya azt kérte. Csak nem tudom miért. Ha annyira szeret, mint azt a levélben állította, miért nem lehetünk együtt végre. Neki is szüksége van rám, ahogy nekem is rá. Tudtam mélyen belül, hogy valamit érez irántam. És amíg az az érzés fent áll nem akarom elhalasztani. 

Mikor odaértem a pulthoz, enyhe köhintéssel jeleztem, hogy ott vagyok. Az eddig nevetgélő csapat kíváncsian kapta rám a tekintetem. 

Egyedül Holly anyja sóhajtott egy nagyot. Bizonyára sejtette miért kerestem fel ismét. Halkan felállt, majd elnézést kérve arrébb jött velem.

-Mit akarsz Louis?-szegezte rám azonnal a kérdését, bár tudtam, hogy sejti miért vagyok itt.

-Ugyan miért? Miért járkálok ide hetente?-a kevés alvás miatt elég agresszív vagyok, azért lehet, hogy ennyire letámadtam.

-Mondtam már, hogy semmi félve információt nem adok ki Holly hollétéről. Már vagy ötször elküldtelek. Nem értem mit nem tudsz megérteni abból, hogy nem mondom el hol van.-dühöngött.

-Emlékszik mit mondott? Pont ott álltunk Holly ágya mellett és maga kérte, hogy ígérjem meg, hogy örökre ott leszek a lányának. Emlékszik? Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Ahogy írja a mondás. Én meg ígéretet tettem, amíg maga kért.-emlékeztettem a múlt történéseire. 

Nem fogom hagyni magam olyan könnyen. Ez biztos nem holmi fellángolás. Nem tudom pontosan mennyi ideje ment el Holly, mert az időérzékem, mintha megszűnt volna létezni.

Nem tudom mennyi ideje hiányolom az életemből.
De szeretném, ha ez az űr betöltődne. Mégpedig vele.

-De miért akarod ennyire megtalálni? Figyelj Louis! Megértem, hogy ígértél valamit, de ennek már semmi értelme. Holly innen igen messze van és próbál felejteni. Szerinted milyen lenne ha egy személy beállítana, aki emlékezteti a régi dolgokra?

-Nem érti. Én szeretem. Szeretem a lányát, érti? Maga is volt szerelmes és nyakamat teszem rá, hogy tudja milyen, ha valaki hiányzik az életéből. Nekem Holly fontos.-beszéltem tiszta szívemből.

-Jól van. De! Ha elárulod, hogy én mondtam el neked hogy hol van esküszöm többet nem mehetsz a lányom közelébe.-fenyegetett meg, de az a bizonyos mosoly ott volt a szája sarkában.

Elővett egy kicsi papírt, amire felírta Holly címét.

New York. Ilyen messzire ment? Az nem lehet. Halkan megköszöntem majd futva mentem a kocsimhoz. Minél előbb oda kell hogy érjek. Bele sem merek gondolni, hogy mi fogad ott. Talán van egy barátja, akit szeret tiszta szívéből? Vagy már jegyes? Ezekbe a dolgokba képtelenség belegondolni, mert a gyomrom összeszűkül és a torkomban gombóc keletkezik. Vajon hogyan fog reagálni? Boldog lesz vagy nem? Elküld vagy megölel?

De hát azt írta, szeret szóval nem hiszem, hogy elküld. Bár már biztosan van 1 hónapja, hogy elment. Annyi idő elég, hogy elfelejtsünk valakit, nem?

Nem! Nem!

Biztosan vár. Vagy valami ilyesmi.

Miközben ezeken gondolkoztam megérkeztem a házhoz és valamivel boldogabban szaladtam fel a szobámba egyenesen a bőröndöm felé. Nem tudom mire lesz szükségem vagy, hogy mennyit leszek ott, de mindenre fel vagyok készülve. Gyorsan bedobáltam pár pólót nadrágot, alsónadrágot, majd mivel ez nagyon fontos magángéppel megyek. Azért is, mert híres vagyok mg persze azért is, hogy gyorsabban ott legyek nála. 

Pont leértem a nappaliba, mikor meglátták a fiúk, hogy a kezemben van egy nagy táska. Kellett egy kicsike idő, mire felfogták. Mindenki ledöbbent és nem tudtak mit mondani. Én csak álltam és vártam, hogy valaki megszólal. De senki nem tette. Kezdett kínos csendé válni, de senki nem mondott semmit. Harry döbbent volt, Niall még nem fogta fel az arcából ítélve, Liam tudta, hogy Holly van a dolgok mögött így ő nem volt értetlen. 

Megnéztem az időt és láttam vészesen fogy, így muszáj tisztáznom velük.

-Figyeljetek! Tudom furcsa, de ez fontos. Most pár napra elmegyek New York-ba. Tudom furcsa, hogy ilyen gyorsan elutazok, de megtudtam hol van Holly és ha nem megyek oda talán örökre bánni fogom. Nem kérem értsétek meg, csak fogadjátok el, hogy nagyon szeretem azt a lányt és nagyon fontos nekem.-próbáltam meggyőző lenni, ami látom sikerült is. Arcuk meglágyult és mosolyogva bólintottak.

-Menj szerezd meg azt a lányt!-mosolygott rám Harry. Bólintottam egy nagyot, majd hosszú léptekkel indultam a kocsim felé. Órák múlva végre hosszú idő után látom. Annak a sok szenvedésnek vége és talán most jön el a mi időnk.

Mikor a reptérhez értem gyorsan becsekkoltam és igaz egyedül voltam a repülőn, de nekem ez kellett. Át kell gondolnom mit mondok, ha meglátom.

Hogyan fog reagálni, vagy inkább én mit reagálok.

Sírni nem sírhatok, hisz férfi vagyok.

Hátra dőltem az ülésben bedugtam a fülhallgatót és elmerültem az én kis világomba.

Holly Szemszöge:

1 hónap. 1 hónapja hagytam el Londont. Imádom Nem York-ot és a munkahelyem is. Egy aranyos kis kávézóban dolgozok, ami igaz nem fizet annyit, hogy milliomos legyek, de elég arra, hogy az albérletet fizessem és tudjak belőle enni. Teljesen meg vagyok elégedve az életemmel. Anyával minden nap beszélünk.
Megkértem rá, hogy ne mondja el  senkinek, hogy hol vagyok, mert szeretnék egyedül lenni. Justin nagyon kedves és aranyos fiú. Az utóbbi hetekben jól megismertük egymást és voltak olyan esték mikor kiöntöttük egymásnak a szívünket. Az egyik munkatársam, Emily-vel is szoktunk lenni. Valamikor átjön hozzánk és hármasban töltjük az estét.
Azt vettem észre, hogy Emily és Justin közt van valami vibrálás. Amikor véletlen is, de a kezük egymáshoz ér mind a ketten elkezdenek habogni és elpirulnak. Mivel Emily és én nagyon jóba lettünk így már rá is úgy tekintek, mint legjobb barát.

Nagyon jól megértjük egymást és ő tudja miért jöttem el. Justin csak egy kicsi részletet tud. De egyenlőre ez a helyzet is tökéletes.

Örülök, hogy ők ketten ilyen jól kijönnek egymással.
 Nekem nincs szerencsém a fiúknál. Több randin is voltam, de soha senkiben nem találtam meg azt, akivel boldog lennék. Őszintén én egy fiút keresek mindenkiben. Az eddigi pácienseket, mindig Louis-hoz mértem. Igen hozzá.

Amióta eljöttem nagyon hiányzik és ő lenne az egyetlen ember, aki miatt visszamennék Londonba. Mindig is reméltem, hogy egyszer beállít az ajtómon, de semmi.
Miközben én várom a megfelelő fiút, aki Londonban van, addig másoknak adok szerelmi tanácsokat, mikor én is tanácstalan vagyok. Szeretném, ha velem lenne de el  is szeretném felejteni. Soha nem voltam igazán szerelmes csak filmekben láttam és akkor is csak nevettem a szereplőkön, hogy mennyire szerencsétlenek, hogy nem tudnak egy kis gondot megoldani.
 Na ezt nagyon benéztem.
Furcsa nem a képernyőn látni, hanem érezni. Mindig úgy gondoltam, hogy a szerelem nem nagy dolog egyszerűen boldog vagy a párod mellett. Elmentek télen teázni összebújva filmeztek és rózsaszín ködben úszkáltok.
Egyáltalán nem számítottam, hogy csupán egy érzés ennyire hatással van a minden napjaidra. Mindenben őt látod és mindig ő jár a fejedben. 

Szeretnék boldog lenni, de az úgy nem megy, ha talán életed szerelme éppen más karjában találja a boldogságot.
Mivel Louis híres és a csapból is ők folynak jobbnak találtam, ha nem megyek fel az internetre és messziről elkerülöm az újság árúsokat. Mindent megadnék, hogy tudjam mi is folyik vele, de félek, hogy nem jó látvány fogadna. Nem akarom nézni, hogy más lányokat csókól és, hogy boldog vele.
Nem akarok többet csalódni, csak boldog akarok lenni és felejteni. Persze ez nem olyan könnyű.
De a mai napon nem akarok ezen gondolkozni. Justin elment pár haverjával bulizni én meg áthívtam Emily-t egy kis csajos estére. Megnézünk pár romantikus filmet csacsogunk majd aludni megyünk. Igaz nem tűnik nagyon izgalmasnak, de nekem soha nem voltak barátaim és mondhatni most élem a tini életem.
Gyorsan összepakoltam és csináltam kukoricát, mert nemsokára megjön Em.
Felvettem egy rövid nadrágot és egy kicsit kivágottabb trikót, hisz nagyon meleg van.
Pont készen lett a kukorica, mikor csengettek.

 Gyorsan kivettem a kukoricát, kiborítottam egy tálba és szaladtam az ajtóhoz.
Szorosan megöleltem Emily-t és bevezettem.
-Justin hol van?-nézett körül a nappaliba, ahol álltunk.
-Ő elment bulizni.-vontam meg a vállam majd helyet foglaltam a kanapén.
-És lesznek ott lányok?-kérdezte meg a földet kémlelve.
-Hát mondta, hogy felszed egy vagy két lányt.-vicceltem meg. Egyből felemelte a fejét és az aggodalmas tekintetét rám szegeszte.-Nyugi szó sincs ilyenről. Csak pár haverral ment el bulizni.-mosolyogtam rá bíztatóan, mire az eddig feszült arcizmai ellazultak.
Megkönnyebbülve ült le mellém majd teljes testével felém fordult.
-És te hogy vagy?-kérdezte egy kicsit aggódva.
Tudta, hogy nem szeretem ha sajnálnak engem vagy törődnek velem. De lehet, hogy csak azért érzem furcsának, mert soha nem kérdezték meg tőlem, hogy hogyan vagyok. Soha nem érdeklődtek irántam. Ehhez még hozzá kell, hogy szokjak. Mikor már válaszoltam volna megmentett a csengő.

 Hálás voltam, amiért nem kellett, hogy válaszoljak. Elnézést kérve mentem az ajtó irányába. Mikor kinyitottam az ajtót olyan embert láttam, akire nem számítottam. Torkomban gombóc keletkezett gyomrom összement szívem hevesen dobogott. Ott volt előttem. Ott volt ő.
Előttem állt Louis. 

Kővé dermedtem és nem mozdultam belül mégis tomboltam. Tudtam, hogy miattam jött. Szemei karikásak voltak és látványosan lefogyott. Nem mondom, hogy  eltűntek el az izmai, de fogyott. De még így is szívdöglesztő volt. Láttam, hogy az ajkait óvatos mosolyra húzza, amitől a szívem hevesebben vert. Úgy éreztem, hogy szükségem van az érintésére.
Azonnal a karjaiba vetettem magam. Úgy szorítottam, ahogy csak tudtam. Egy kicsit megdöbbent de miután kapcsolt azonnal vissza is ölelt.

 Könnyeimnek utat engedtem és a vállára hullottak a könnycseppek. Ahogy ezt megérezte erősebben vonz magához. Már egy vékony papírlap sem fért volna közénk. Kicsit megemelt, mert amúgy az állát sem érem el.
-Hogy-hogy eljöttél?-suttogtam a nyakába, de még mindig szorosan öleltem magamhoz. Lábaimat a dereka köré fontam. 

Úgy nézhettem ki, mint egy kis majom, aki az anyjához ragaszkodik. Erre a cselekedetemre kicsit felnevetett, majd végre megszólalt.
-Hiányoztál. Nagyon hiányoztál.-suttogta a nyakamba, mire kirázott a hideg. Elengedtem és leszálltam róla, majd beljebb invitáltam. Egyenesen a nappaliba vezettem, ahol Emily kíváncsian kapta a tekintetét felém és a mögöttem álló fiúra. 

Mikor észrevette ki van itt egy kérdő és egyben aggódó pillantást vetett felém, de én csak egy biztató mosolyt küldtem neki.
-Louis, ő itt Emily a munkatársam és egyben a legjobb barátnőm, Emily ő itt Louis aki bent volt velem a kórházba.-mutattam be neki őket, de Emily nem akart vele beszélni így csak biccentett egyet. Megértem, hogy egy kicsit haragszik rá, hisz neki sírtam éjszakánként miatta. De csak kibékülnek. Remélem.

Leültettem a fotelba Louist, hoztam neki narancslevet és folytattuk a filmezést. Nem tudtam teljesen koncentrálni, mivel éreztem magamon Louis kíváncsi tekintetét. 

Párszor odanéztem és mikor elvesztem a szép kék szemeiben Emily vagy megbökött a könyökével vagy pedig köhögött a megfázására utalva, holott nyár van.

Tudtam, hogy nem szimpatizál Louis-val, de most már el kell fogadnia, mert nem fogom elküldeni innen.
Barátnőmnek el kellett mennie, mert a szülei hívták, hogy megérkeztek hozzá, pedig holnapra volt megbeszélve. Elnézést kérve szaladt ki az ajtón és azt mondta bepótoljuk. Mosolyogva köszöntem el tőle majd bezárva magam után az ajtót mentem a nappaliban lévő Louis-hoz. Féltem attól, hogy ketten vagyunk a házban, de gondoltam nézünk egy filmet. 

Mikor visszaültem a kanapéra már indítottam volna el a filmet mikor megszólalt.

-Szóval dolgozol.-mondta sejtelmes hangon.

-Igen, nem olyan régen kezdtem.-kezdtem volna el csacsogni, de utána kapcsoltam, hogy lehet nem is érdekli a dolog, csak udvarias volt.

-És megtudhatom hol, vagy hétpecsétes titok?-kérdezte egy kicsi mosollyal a szája sarkában.

-Ja csak egy egyszerű kis kávézóban a sarkon.-legyintettem egyet, mintha nem is érdekelne. Pedig kicsit cikinek éreztem. hogy ő egy világsztár én meg egy kávézóban dekkolok.

-Értem.-monda komoly hangon és elfordította a fejét. Nem tudom mi ez a hirtelen hangulatváltozás.

Nem is olyan régen még egymást ölelve álltunk az ajtóba most meg ilyen komor a hangulat. Mikor kinéztem láttam, hogy el van borulva és a szél is fúj, amit nem értettem, hisz nem is olyan régen még meleg volt. Igaz este van de kivehető volt hogy be van borulva. Mikor megéreztem a hűs szellőt a karomon kirázott a hideg. Gyorsan felálltam, de éreztem magamon Louis égető tekintetét. Becsuktam az ablakot.

-Én megyek aludni, szia.-mondtam neki én is komoly hangon. Ha ő ezt csinálja én is. 

Erős karokat éreztem a derekamon majd kék szemekkel találtam magam szembe.

-Egy hónapig nem láttalak, nem szabadulsz ilyen könnyen.-mondta már sokkal lágyabban.

-Akkor legyél egy kicsit életvidámabb.-böktem meg a vállát mire felnevetett. Leült a kanapéra, ahova én is követtem.-Na mesélj valamit. Mi történt veled ebben a hónapban?-kérdezte kíváncsian, bár nem értettem miért ilyen kíváncsi mi is történt velem.

-Hát semmi nem történt. Sikerült szereznem egy jó állást és kettő jó barátot.-vontam meg a vállam.

-Akkor nem tervezel visszajönni Londonba se?-kérdezte egy kicsit aggódva.

-Nem tervezek. Itt vannak barátaim is és egy jó munkahelyem. Egész életemben erről álmodtam. Nem fogom eldobni és visszatérni oda, honnan menekülni akartam mindig.-mondtam teljesen őszintén. 

-Holly nekem szükségem van rád. Nem várhatod el tőlem, hogy majd visszamegyek nélküled.-pattant fel a kanapéról kétségbeesve.

-Muszáj lesz Louis. Tudom, elolvastad a levelet és semmi nem változott, de el kell fogadod, hogy nekem már itt van az életem. Pár hétre megyek csak haza anyához. Többé nem akarok ott élni. Túl sok a rossz emlék.

-Örökre nem menekülhetsz a bajok elől. Szembe kell nézned azokkal és te nem ezt teszed. Te megfutamodsz.-vágta a fejemhez a dolgokat. Amik fájtak de igazak voltak.

Mikor válaszoltam volna szitkozódást hallottam az ajtó felől. Tudtam, hogy Justin jött meg, de Louis nem tudta, hogy fiúval lakok. Gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz mikor megláttam  Justint aki tiszta részeg volt.

Támasztékként odaszaladtam hozzá és bevonszoltam a nappaliba, ahol Louis is volt. Mikor meglátta összevonta a szemöldökét és megszólalt.

-Ez meg ki a franc?-mutatott rá.

A szívem hevesen kezdett dobogni a toromban gombóc keletkezett. Istenem mit mondjak?

Nagyon sajnálom ezt a hosszadalmas késést, de most hosszabb résszel érkeztem. Sokszor írtam újra mivel  mindig kidobott a blogger és nem tudom miért. Ezért lehet lesznek venne elírások, de sajnálom. Ha elolvastad és tetszett kérlek szépen hagyj magad után nyomor és ha van valami építő kritikád számomra, azt is elfogadom:D ha tetszett csatlakozz a facebook csoportunkba ahol nem csak a részekkel való híreket kaptok, hanem tervezek nyereményjátékot hálám jeléül:D